Történetünk

Soha nem szerettem vezetni! Vagy azért, mert türelmetlen ember lévén a budapesti forgalomban való araszolás olyan embert próbáló cselekedet volt számomra, amit rendszeresen ismételni nem voltam hajlandó, vagy pedig azért mert amikor vezettem –rutin nélkül és gyorsan- akkor láthatóan mindenki félt. Félt az utasom -ha volt-, féltek az autósok az utakon, féltek a járókelők a járdán, félt a kutyám, ha velem volt, és ami a legdurvább, féltem én is, de hát siettem. Próbáltam nagymotort, buszt, személyautót, de a helyzet nem változott, ezért meghoztam a döntést a köz és a saját védelmem érdekében, abbahagyom a vezetést. Jó lesz a BKV meg a taxi.

 

Ez így is ment több mint 10 évig, amikor is vidéken nyitottunk irodát, de a tömegközlekedés nagyon gyenge alternatívát jelentett a gyors és hatékony ügyintézésre, ezért újra a gépkocsi vezetésre kellett gondolnom.

Felelősségteljes ember lévén elmentem vezetési órákat venni két oktatóhoz is, és a lelkükre kötöttem, hogy a végén mondják meg, hogy javasolják-e nekem az autóvezetést. Úgy gondoltam, ha nemleges választ kapok, akkor nem próbálkozom újra. Legnagyobb meglepetésemre már az első oktató az első alkalom után azt mondta, hogy ha ma lett volna a vizsga, átmentem volna.  Szorgalmasan jártam oktatásra, majd mikor már biztonságosan vezettem, rákérdeztem az oktatóra, hogy na és milyen autót javasolna nekem? Tankot! Jött a nem várt válasz, ami elgondolkodtatott…
Mivel a tankot túlzásnak éreztem, gondoltam elmegyek különböző autókölcsönzőkhöz és kipróbálok különböző kategóriákat, és a végén választok érzés alapján.

Itt kezdődött az én kálváriám:

Egyetlen olyan alkalom nem volt a kölcsönzés során, amikor elégedett lettem volna. Elborzadtam! Szinte küldetésemmé vált, hogy kipróbáljak minden kategóriát, és végre találjak egy jó kölcsönzőt. Nem sikerült! Az első cél még csak-csak, de a második sehogy sem valósult meg.

Milyen hibákat tapasztaltam?

 

Ápolatlan, koszos autó

Nemegyszer olyan koszos autót vettem át, hogy viszolyogtam beleülni. Féltem, hogy a ruhámon is foltot hagy az ülés mocska, és volt ilyen eset. Vagy egyszerűen ragadt a mocsoktól a kormány, a sebességváltó, az ablakemelő gomb. Idővel már a táskám állandó tartozéka lett a nedves törlőkendő.

Amit az autoTEL-től kap:
Tiszta és kultúrált járműveket!

 

Nem megfelelő, rossz műszaki állapot

Rossz ablakemelő, nem működő tempomat, rég cserére érett ablaktörlő, zörgő alkatrész, hibás szivartöltő. Ez utóbbi volt az aprósága ellenére a legsúlyosabb problémám. Külföldi megbeszélés bérelt autóval. A szivartöltő biztosította volna a telefonom töltését, a GPS áramellátását, a telefonomon tárolt információ elérhetőségét. Útközben kiderült, hogy nem tudom használni. Felhívtam a kölcsönzőt, van-e trükk a használatánál. Ők nem tudják, de visszaszólnak. Rövidesen visszaszóltak. Nem működik. Eredményként 2,5 órát késtem egy külföldi megbeszélésről, de még odaszólni sem tudtam, hogy késni fogok. Ilyen dolgot nem lehet jóvátenni.

Amit az autoTEL-től kap:
Folyamatosan karbantartott és szervízelt járműveket!

 

Kulturálatlanság, tisztelet hiánya

Sokan naivan azt gondoljuk, ha valahol elköltjük a pénzünket, akkor a másik ezt megtiszteltetésnek veszi, és ennek megfelelő hozzáállással viszonyul hozzánk. Hogy odafigyelnek az ügyfélre, mert Ő fontos. Hát sajnos én ezt nem tapasztaltam. Az előző pontban leírt esetben még egy bocsánatkérésre sem futotta a kölcsönzőtől.

Amit az autoTEL-től kap:
Figyelmet! Fontos, hogy elégedett legyen a szolgáltatással!

 

Típus helyett kategória

Ha valaki azért próbálgat autókat, hogy új élményt és tapasztalatot szerezzen, úgy nagyon kellemetlen, ha egy teljesen más autót kap, mint szeretett volna.

Amit az autoTEL-től kap:
A választott típusú járművet kapja a kívánt kategóriából!

 

Üres tank

Ezt a becsapások menüpontban is lehetne nevesíteni, de megér egy önálló pontot. A bérlő átveszi az autót, és rögtön gyomoridege van a pirosan világító üzemanyagszint jelző miatt. Lehet hogy sietek, de nem, neki tankolnia kell, ráadásul kérdés, hogy hol, és van-e annyi üzemanyag az autóban, hogy odaérjen. Persze olyan üres tankkal nem is tudom visszavinni, ahogy átadták, így a kölcsönző mindig nyer, persze az én káromra, és erkölcstelenül.

Amit az autoTEL-től kap:
Teletankolt járműveket!

 

Extra költségek

Ennek tárháza óriási. Felsorolás……….. Bereklámozzák az autó napi bérleti díját, de én a dupláját fizetem ennek, mert ugye gumi is van az autón, az is kopott a használat alatt.

Amit az autoTEL-től kap:
Rejtett költségtől mentes, nyugodt bérautót!

 

Elérhetetlen átvételi pontok

Az autó átvétele a világ végén. Ha autót bérlek, azt azért teszem, mert nincs, így nyilván nem tudok autóval menni érte, de a kölcsönzőknek ez általában nem szempont.

Amit az autoTEL-től kap:
Telephelyünk forgalmas helyen található.
Több átvételi / leadási zónát biztosítunk. Igénye szerint az Ön által választott címre szállítjuk a bérautót!

 

Kommunikáció hiánya

Telefonos elérhetőség. Sok bérlés azért hiúsult meg, mert nem hívtak vissza. Van, hogy csak órák múlva, de többnyire soha. Érdekes, hogy így is meg lehet élni. De ha autóban ülök, pláne amit nem ismerek, azért megnyugtató, ha bármilyen probléma felmerülése esetén van kitől kérdeznem, kitől segítséget kérnem.

Amit az autoTEL-től kap:
Folyamatos kapcsolattartást! 0-24 hívhat, ha szükség van ránk!

 

  • Bizonyos kategóriák akár két-három hónapos várakozási idővel érhetőek el.
  • Becsapások. Sajnos ebből nagyon sokféle létezik.
    • Koszosnak mondják az autót, és tisztítási díjat számítanak fel utólag. Persze ha indokolt, akkor rendben, de ha tisztábban viszem, mint hogy elhoztam, akkor az már becsapás.
    • Autópálya matrica. Eladják egy napra is a teljes legkisebb( pl. egy hetes) matricát, azaz kiszámlázzák azt, holott nyilvánvaló, hogy ez a költség megoszlik.  vagy akkor is kiszámlázzák, ha nem kérem, mert csak városban használom, persze ez soha nem derül ki a hirdetményből. Vagy megvetetik velem, és a bizonylatait elkérik, hogy vissza tudják az összeget igényelni, mert az autón amúgy éves matrica van.
    • Üzemanyag. Már említettem, de ott a másik technika is. Teli tankkal adják, amit leszámláznak, de üresen kell visszavinni. Na egy-két nap városi autókázás esetében ez elég nehézkes, így megint a kölcsönző részesül jogosulatlan előnyben.
    • Sérülések. Az autón 120 sérülés van. Ha viszont lesz rajta egy 121., annak a költsége ugyanannyi, mintha az autó vadonatúj lenne. Számomra extra volt egy totálkár, ahol a 10% önerőből 25% lett (becsült összeget számláztak), és a biztosítóhoz csak egy hónap múlva jelentették be a gépkocsi sérülését, mivel ennyi idő kellett ahhoz, hogy a sérült autóból valóban totálkáros legyen.

Bennem végig élt a remény, hogy találok egy igényes és tisztességes autókölcsönzőt. Mindig azon járt az eszem, hogy lehetne azt jobban, szebben, igényesebben csinálni. Sajnos azonban olyannal nem találkoztam, amivel elégedett lehettem volna.

Eközben pedig érlelődött egy gondolat. Létrehozni egy igazi ügyfélorientált, minőségi gépjármű kölcsönzőt. Ha a rosszat is elfogadják a bérlők, talán értékelni fogják a jót. Nyilván tisztességesen nem lehet árakban versenyezni a korruptakkal, de hátha van kereslet a minőségi szolgáltatásra is. És az olcsóbb biztosan olcsóbb lesz a végén? Számomra a legdrágább az volt, amikor 2,5 órát késtem egy első megbeszélésről úgy, hogy nem tudtam jelezni azt sem, hogy kések.

A döntés megszületett, melyet tettek követtek, és létrejött az autoTEL az autókölcsönző!

Honnan a cégnév? Miért pont autoTEL?

Csíkszentmihályi Mihály, a Chicagoi Egyetem magyar gyökerű pszichológia professzora alkotta meg a Flow elméletet, melynek központi eleme az autotelikus.

A szó görög eredetű, auto (én,ön) telos (cél) tövek összetételéből alkotott kifejezés.

Az autotelikus tevékenységek azok, amelyeket saját magukért végzünk, az a fő célunk velük, hogy átéljük őket, és valljuk be, a kellemes, vagy eufórikus dolgok mind ide tartoznak.

Itt meg is fogalmazódott a küldetésünk. Többet akarunk, mint embereket hozzásegíteni, hogy a legolcsóbban eljussanak A-pontból B-be.  Az autoTEL eszközt szeretne biztosítani ahhoz, hogy a zavaró tényezőket kiiktatva csak az élmény legyen maradjon.

Nagyon bízom abban, hogy sok-sok embert tudok felejthetetlenül jó élményhez hozzásegíteni.

JÓ UTAT KÍVÁNUNK!

Az autóbérlés számunkra az elégedett ügyfeleink által válik értékké. Magas színvonalú szolgáltatásunkkal kívánunk kitűnni a tömegből, azáltal, hogy folyamatosan szem előtt tartjuk ügyfeleink igényeit.

Papp Tibor / Vezérigazgató

Kapcsolat

Autotelikus Management Zrt.
adószám: 25795514-2-43

Telephely: 1106 Budapest, Maglódi út 6. (Gitár u. felőli sarok)

A telephelyen a gépjárművek átvétele csak előzetes egyeztetés után lehetséges.

Már Viber-en is elérhetőek vagyunk!

Mobil: +36 20 423 8392
Telefon: +36 1 5500 733
Fax: +36 21 311 1520

Nyitva tartás:
H-P 8:00-19:00
Sz: 9:00-12:00
Nyitvatartási időn túl plusz felárat számolunk fel.

Közösségi hálózatok